#nukleáris fegyverek


Kína újabb kritikus fontosságú anyag kivitelét korlátozza, és ez döntő hatással lehet a világ atomfegyverkezésére
 

Kína újabb kritikus fontosságú anyag kivitelét korlátozza, és ez döntő hatással lehet a világ atomfegyverkezésére

Szigorítja az antimonexportot Kína, márpedig ezt az anyagot nemcsak a napelemgyártásban és a tűzvédelemben, de a hadiiparban is használják, egyebek mellett atomfegyverekhez is. Az anyag messze legnagyobb előállítója az ázsiai ország, és az új korlátozás a globális erőviszonyok alakulásába is beleszólhat, különösen, hogy az ukrajnai és a gázai háború miatt egyre több, nukleáris robbanófejjel nem rendelkező kormány kezdte el komolyan fontolgatni saját atomarzenálja kiépítését.








Rakétákat vesznek Putyinék, és nyugatra irányítják a radart
 

Rakétákat vesznek Putyinék, és nyugatra irányítják a radart

Összesen negyven új interkontinentális ballisztikus rakétával bővítik az orosz hadsereg nukleáris fegyverarzenálját még idén – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a Moszkva közelében rendezett, Hadsereg 2015 nevű nemzetközi haditechnikai fórum megnyitóján, kedden. Azt mondta, hogy az új rakéták a technikailag legfejlettebb rakétavédelmi rendszereken is képesek lesznek áthatolni.

MTI MTI